Káosz Németországban, teljes a zűrzavar a repülőtereken
Informatikai üzemzavar következtében több órás várakozásra és hosszú sorokra számíthatnak az utasok.
Vágó József, a légitársaság vezetője a Kisalföldnek elmondta: 30-60 fős gépekkel szállítanának Pérről Budapestre utasokat, de később Európába is indítanának járatokat a Győr közeli reptérről.
Péren tárgyalt Vágó József, a Sólyom Hungarian Airways vezérigazgatója. A Kisalföldnek elmondta: kettős ajánlattal érkeztek. Kezdetben „ráhordó”, 30-60 fős képekkel szállítanának utasokat Budapestre; az utasszámtól függően pedig később akár Európába is indítanának járatokat. De számítanak Pérre a pilóták, utaskísérők képzésben is. Vágó elmondása szerint négy vidéki repülőtérrel számolnak: a périvel, a sármellékivel, a pécsivel, „és jó lenne a debrecenivel is” – fogalmazott.